Antik bútor restaurálás

Galéria (antik)

Előtte / utána (antik)

A restaurálás azoknak a munkáknak a gyűjtőneve, amelyek célja, hogy a bútort eredeti szépségében, állapotában láthassuk viszont. Fontos, hogy lehetőleg minden eredeti részt, darabot megőrizzünk. A restaurálás nem más, mint értékeink megőrzése, illetve műkincseink eredeti állapotának visszaállítása. Hiszen a korábbi évszázadok során dolgozó mesterek keze által elkészített műtárgyak az idő múlásával rongálódnak, sérülnek, használódnak. Különösen igaz ez a bútorokra, amik más műtárgyakhoz képest nagyobb használatnak vannak kitéve.

Ha az elhasználódást nem “kezeljük” azaz restauráltatunk, a bútorok nagyon lassan, de elenyésznek és előfordulhat, hogy az eredeti állapot visszaállítása bonyolult technológiát igényel, költségesebb, vagy egyszerűen lehetetlenné válik. Ezért érdemes bútorainkat – a használódás, állagromlás függvényében – időről-időre szakértő kezekre bízva felújíttatni. Az ebbe fektetett pénz által elvégzett munka nem csak a műkincseket óvja, hanem a hazai műkincsállomány fenntartásában is szerepet játszik. Ezáltal a piaci értéke is nő, hiszen restaurált.

Restaurátori filozófia szerint, miszerint “szakértő kezekre bízva felújíttatni intés is egyben.

Antik bútorok restaurálása

Az első bútordarab elkészülésének pillanatában szükség volt olyan szakavatott személyre, aki javításokkal, és restaurálással eltűnteti a mindennapos használat nyomait. A középkortól a helyi szekrénykészítő, vagy asztalos látta el ezt a feladatot. Sokszor észrevehető, hogy a javítást nem a bútorkészítő végezte, így előfordult, hogy a restauráláshoz az eredetitől eltérő faanyagot használtak. Ha a felújításhoz kárpitosmunka is kellett, ez kárpitosmester bevonását tette szükségessé. Ma már nehéz elképzelni, hogy mielőtt a polgárság érdeklődni kezdett volna az antikvitás iránt az antik bútorokat csupán használt bútordaraboknak tekintették. Az antik bútor restaurátor kifejezés és szakma viszonylag új keletű azt a munkát régebben gyakorlott műbútorasztalos végezte. E bútorasztalos azonban szakavatottabb mester lehetett, mint manapság sok önjelölt antik bútor restaurátor. Ma már egyre kevesebb műhely engedheti meg magának, hogy éveken át képezze tanoncait így érthető, hogy manapság a jó képességű műbútorasztalosokból egyre inkább antik bútor restaurátor válik. Napjainkban a restaurátornak szinte mindenhez értenie kell a fényezéstő, és viaszoláson keresztül a színezésen át. A bútorrestaurálásnak két fő irányzata létezik: az egyik a restaurálás, a másik a konzerválás. A konzerválás viszonylag új de ismert irányzat a bútorrestaurálás területén. Attól kezdve, hogy a bútorok megjelentek szükség volt a mindennapon, használat során keletkezett sérülések helyrehozatalára. Kezdetben ezeket a problémákat a sérül darabok kijavításával, vagy faanyag pótlásával helyettesítették. A restaurátor, vagy asztalos célja ilyenkor az volt, hogy a bútor újra használható állapotba kerüljön. Ahogy azonban telt az idő a bútorok értéke is növekedet és megváltoztak az igények is, így a szakma két irányzata (restaurátor, konzervátor) külön vált. Az egyik irányzat szerint a sérül részeket, amennyire lehetséges korabeli faanyaggal kell restaurálni, úgy hogy ne lehessen észrevenni a javításokat. A másik irányzat szerint a javítás lehetőség szerint ne legyen túl feltűnő, de az eredeti és a restaurált részek közötti látható részeket nem kell eltüntetni. Néhány elemi restaurálási technika alkalmazásakor csupán ragasztóval erősítik meg a kilazult illesztékeket, ragasztják meg az eltört széklábat, vagy támlát. A probléma akkor kezdődik, amikor a törött széklábat rossz helyen illesztik össze, vagy hiányos a furnérozás. Bármelyik irányzatot is követjük, mielőtt restauráltatnánk, mindig kérjük szakember (bútor restaurátor) tanácsát.

A bútorrestaurátorokról

A bútorrestaurátorok többségének nem jelent gondot, hogy alapvető kárpitos munkákat is elvégezze, azonban az antik bútorok esetében a valóban színvonalas, minőségi munkát csak, sok éves tapasztalattal rendelkező kárpitos tudja elvégezni. A kárpitozás módszereinek és mesterségbeli fogásainak ismerete elengedhetetlen.

A bútorkárpitozásról készült első feljegyzés a XV. századból származik. Ebben az időben azonban a kárpitozott bútorok többsége ágy, vagy kanapé volt, és általában csak az ülést vonták be anyaggal, vagy párnákat helyeztek el rájuk. A párnázott, kárpitozott székeket lószőrrel, vagy pehellyel tömték ki. A kárpitozás nagyon gyakran elterjedt és divatossá vált.